Önmagukat azonban mindketten a gyereknevelésben, egyetlen gyermekük életének minél varázslatosabbá tételében találták meg. Édesapja mély és alapos műveltségét adta át a kislánynak az esténként vagy a betegágyánál elmondott meséin keresztül, édesanyja tündökletes fantáziájával és meseépítő képzeletével, varázslatos hősök folytatásos kalandjaival népesítette be a gyerekszobát.
Szabó Magda saját bevallása szerint, két, gyerekeknek írt meseregényét, a beszélő állatok szigetén játszódó Sziget-kéket és a Tündér Lalát, a kíváncsi, elvágyódó, emberszívű tündérgyerek történetét azokból a történet-szilánkokból építette fel, amelyeket anyja meséiből megőrzött. S neki köszönheti Bárány Boldizsár, a másokkal mit sem törődő, iskolakerülő, sőt hazudni és lopni sem átalló kisbárány alakját is, aki eljut a keserves bűnbánatig, a szeretetteli együttérzésig.
Amikor édesanyja idős korában ágyhoz kötött beteg lett, lánya úgy érezte, most visszaadhatja számára mindazt a csodát, amit gyerekkorában kapott, és most ő mesélt neki: így íródott és érkezett fél éven át hetente folytatásokban Debrecenbe a Sziget-kék. S mire a mesehős, Valentin csodaszere elkészült, édesanyja is felgyógyult.

Az írónő által személyesen a múzeumnak átadott relikviák és dokumentumok legféltettebb örökségét jelentették: édesanyja néhány meséjének kézirata, és az a tükör, amelyet édesanyja saját gyermekkorának rég elsüllyedt világából átmenekített, s amelybe esténként belenézve megláthatta a jövőt. Mert, lánya szerint, ő „született tündér volt, okleveles tündér”.